{jcomments off}Ebben az évben Babosdöbréte, Böde és Hottó faluja közösen tartotta a hagyományos szüreti felvonulását, szép őszi szombat délutánon.



A szüret már a 16-17-ik századtól ismeretes népszokás, sok évszázados hagyománya van már. Régen igazi sátoros ünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. A szüret időpontja a 18-19-ik századtól valamilyen jeles naphoz kötődött. Különböző bortermelő vidékeken különböző időpontokban kezdődik a szüret Szent Mihály napjától (szeptember 29. ) Simon – Júdás (október 28.) napjáig. Ma már azonban ez az esemény akár egy hónappal korábban is kezdődhet. A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Nagy mulatságok, felvonulások voltak ilyenkor, amely este bállal zárult.

A résztvevők a babosdöbrétei kastély előtt gyülekeztek, majd innen indult a vidám szüreti felvonulás. Jó hangulatban vonult végig a feldíszített menet mindhárom falu utcáin; sűrűn meg-megállva, hogy a kisbíró kihirdesse a szüret lezárultát. Az ott lakók  musttal és újborral kínálták a sokadalmat.

A bödei faluháznál pergő tánc fogadta a felvonulókat és az érdeklődőket. Majd jelképes préselés következett, amelyben kivette részét kicsi és nagy. Ezt követően ízes pörkölt enyhítette az éhséget, hogy mindenki jól mulasson a szüreti bálon.

Van aki résztvevőként, és van aki szemlélőként élte meg ezt az eseményt. Azért, hogy emlékezni tudjunk az idei szüreti mulatságra is, nagy köszönettel tartozunk a polgármestereinknek, képviselő-testületeknek, mert fontos számukra e hagyomány megőrzése. Valamint köszönet illeti meg a faluk valamennyi lakosát, akik tanácsukkal, véleményükkel és együttműködésükkel hozzájárultak a felvonulás rendben zajlásáért.