KÖZLEMÉNY
Felhívás a temető használatával kapcsolatban
KMB Közlemény
Választás 2014
HATÁROZAT
A 2014. évi általános helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása során a települési önkormányzat képviselőtestülete tagjainak számát a 2014. január 1-i lakosságszám alapján
Babosdöbréte községben 4 főben határozom meg.
Veszélyhelyzeti Értesítési szolgáltatás
Az elmúlt év márciusában bekövetkezett hóhelyzet, valamint a júniusi árvíz a korábbiaktól hatékonyabb megoldás kidolgozását tették szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, ugyanakkor célzott tájékoztatására. Ennek érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel és a Microsoft Magyarország Kft.-vel kifejlesztett egy mobil eszközökre optimalizált új alkalmazást, amely a közönségszavazatok alapján a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás – VÉSZ elnevezést kapta.
A VÉSZ segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak a lakóhelyük, az úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről.
Az alkalmazást letöltő felhasználó beállíthatja magának, hogy Magyarország mely területéről kér azonnali értesítést mobil eszközére. Kijelölheti a lakóhelyéhez igazított értesítési zónát, egy-egy megyét, a nagyobb hazai tavak környékét, vagy akár az egész országot is. A VÉSZ képes arra is, hogy a mobil eszköz GPS berendezésének segítségével figyelje a felhasználó aktuális helyzetét, és ehhez viszonyítva küldi az adott területre érvényes értesítéseket az okos készülékre. A szolgáltatás háromfokozatú értesítést tud küldeni, a felhasználó tetszés szerint kiválaszthatja, hogy csak a riasztásokról, a figyelmeztetésekről, vagy pedig mindenről, így a tájékoztatásokról is kér-e értesítést.
Az ingyenesen letölthető alkalmazás az Android, az iOS és a Windows Phone operációs rendszerekre egyaránt elérhető, teljesen díjmentesen. További információk találhatóak a
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_veszelyhelyzeti_tajekoztato_rendszer honlapon.
Fentiek alapján kérem a Tisztelt Elnök Asszonyt, Elnök Urat, hogy a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás alkalmazását szíveskedjenek minél szélesebb körben támogatni, használatát kezdeményezni. Egyúttal kérem, hogy a HVB elnökök hasonló módon kérjék fel a polgármestereket a VÉSZ alkalmazás felhasználói körének bővítésére.
Budapest, 2014. január 14.
Üdvözlettel:
Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok
országos polgári védelmi főfelügyelő
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség
1149. Budapest, Mogyoródi út 43.
Tel.: 1-4694116
9. oldal / 15